Elfogadni és szeretni önmagunkat

A Nyitott Akadémia hírlevelében olvastam egy közelgő Budapesti előadás témájáról és azt gondoltam ez a leírás önmagában is sokat mondó. Mindenki számára érvényes igazságokat említ, amelyeket ha megfontolunk talán sok problémánk forrására fényt deríthetünk. Én is azok körébe tartozom, akik azt vallják, hogy a problémák okát kell megkeresnünk és megszüntetnünk és ne a tüneteket kezeljük.

Elfogadni és szeretni önmagunkat

Müller Péter és Dr. Almási Kitti

Napjainkban sokat beszélünk egy sor égető problémáról, mint például rosszul működő emberi kapcsolatainkról, pszichoszomatikus eredetű betegségeinkről, az agresszió és az erőszak elharapódzásáról, alacsony önbecsülésünkről s az ebből fakadó hibás választásainkról és kellemetlen közérzetünkről. 

Ám csak ritkán csodálkozunk rá arra, hogy a különböző jelenségek hátterében - legalábbis részben - ugyanaz az alapprobléma áll: hogy lelkünk mélyén képtelenek vagyunk elfogadni és szeretni azt az embert, akivel a nap 24 órájából 24-et együtt kell töltenünk: saját magunkat. 

Éppen ezért a külvilágban próbáljuk (sikertelenül) megoldani mindazt, ami belülről bomlaszt, s kívül legfeljebb tünetileg kezelhető. Nehéz és fájdalmas ezzel szembenézni, de hiába keresünk partnert egy harmonikus kapcsolatra, vagy hiába próbáljuk megjavítani az elromlott jelenlegit: amíg önmagunkat kevésnek, elégtelennek, alapvetően rossznak érezzük, a társunk és a szeretteink oldalán is boldogtalanok leszünk, bármilyenek is legyenek ők. 

Amíg nem vagyunk jóban önmagunkkal, semmilyen eredményünk, teljesítményünk nem hozza meg azt az érzést, amire vágyunk - csak pillanatnyi enyhületet nyerhetünk általuk, de mély örömet és elégedettséget nem. Amíg nem tudjuk becsülni azt az embert, aki ránk néz a tükörből, addig másokat sem vagyunk képesek teljesen elfogadni, bármennyire is törekedjünk erre - és a felőlük érkező szeretet is csak töredékesen jut el hozzánk, így mindig éhesen hagy.

Amíg az előnyös tulajdonságainkat büszkén hangsúlyozzuk, de más, jellemző vonásainkat önmagunk előtt is letagadjuk, elhazudjuk, vagy éppenséggel felvállaljuk, de gyűlöljük ezeket, addig valódi önelfogadásról nem beszélhetünk. Amíg elégedetlenség, düh, türelmetlenség él bennünk önmagunkkal szemben, addig az erőszakot terjesztjük ezen a földön.

Tiszta szívből elfogadni és szeretni önmagunkat azonban nem könnyű, pláne ha fájdalmas kudarcok terhét cipeljük magunkkal, ha bizonyos lekicsinylő mondatok belénk égtek, és már a részünkké váltak. Ha a szüleink sem fogadtak el minket feltétel nélkül. Ebben az esetben önismereti munkára van szükségünk, hogy felnőtt fejjel csodálkozzunk rá, micsoda gazdagság lakik bennünk, és minden negatív tulajdonságunkkal, kicsinyes gondolatunkkal, elhibázott tettünkkel együtt mennyire értékes emberi lények vagyunk.