Összes oldalmegjelenítés

2013. március 3., vasárnap

A gyerekek öt szeretetnyelve


Nemrég kölcsön kaptam GARY CHAPMAN & ROSS CAMPBELL Gyerekekre hangolva - A gyerekek öt szeretetnyelve című könyvét. Egy óvó néni ajánlotta  a figyelmembe és megkért olvassam el. Szívesen fogadtam az ajánlatát és nekiláttam. Még nem értem a könyv olvasásának végére, de az eddig elolvasottakkal annyira tudtam azonosulni, hogy arra gondoltam mielőbb megosztom másokkal is, azokat a fontos információkat a gyerekekről (és nem csak), amelyeknek a birtokába jutottam a könyv olvasása során. Igazából nem csak a gyerekekről tudtam meg többet, hanem kicsit az önismeretem is gyarapodott általa és világossá vált az a dolog, hogy miért van az, hogyha valaki nem érzi a szeretetünket, esetleg mi miért nem érezzük mások szeretetét, holott az létezik. 
Úgy gondolom, hogy ennek felismerése nagyon fontos mindenki számára és egy olyan téma, amely a mindennapi életünk része.
Nem szeretném elemezni az egész könyvet, viszont jelentős gondolatokat szeretnék kiragadni belőle, amely talán felkelti a kíváncsiságotokat a könyv elolvasása iránt.

            A szerzőpáros szerint "minden gyermek - és felnőtt - alapvetően öt kommunikációs csatorna egyikén fejezi ki és fogadja be a szeretetet. Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretetnyelvet."

A szeretet szükségletét egy üzemanyagtankhoz hasonlítják, amely megtöltése szeretettel, a mi feladatunk. "Úgy tölthetjük meg gyermekünk érzelmi tankját, ha az ő szeretetnyelvén beszélünk. Ha érzi, hogy szeretjük, sokkal könnyebben tudjuk fegyelmezni és nevelni, mint ha érzelmi szükségletei betöltetlenül maradnak." Ami kiemelten fontos, hogy a szeretet, amellyel megtöltjük a gyerek érzelmi tankját feltétel nélküli szeretet kell legyen. 
           
Az alábbiakban pár mondatban szeretném bemutatni az említett öt szeretetnyelvet. 

 1. Szeretetnyelv: TESTI ÉRINTÉS
Vannak gyerekek, akik akkor érzik leginkább szeretetünket, ha fizikailag megérintjük őket, ha testi kontaktust létesítünk velük. A gyerek korának előrehaladtával nem szűnik meg ez a  fajta igénye, hanem átalakul, például a csecsemők esetén a dédelgetés, puszilgatás, ölbe vevés stb. jelenti a fizikai kontaktust, kisiskolás korban már a a testi érintés elsődleges forrása a játék: kosárlabda, futball, birkózás, stb., továbbá hajsimítás, hátba veregetés karjának, vállának a megérintése. 
Tévhit az, hogy csak a lányoknak van szükségük a testi érintésre " mindkét nemnek egyforma szüksége van  a szeretet kifejezésének fizikai megnyilvánulására."

2. Szeretetnyelv: ELISMERŐ SZAVAK
A szavaknak hatalma van és a gyengéd, dicsérő, bátorító, útmutatást adó szavak sok gyerek esetében egyenlők a szeretetünk kifejezésével. Ennek fordítottja is igaz: a pillanatnyi indulatokból fakadó bántó szavak alapjaiban rendíthetik meg a gyermekünk önértékelését. 
Ha gyermekünk elsődleges szeretetnyelve a szóbeli megerősítés óvakodjunk attól, hogy bármilyen hátsó szándék is fűződjön szeretetünk kifejezéséhez pl. "Nagyon szeretlek..., megtennél nekem egy szívességet?""

3. Szeretetnyelv: MINŐSÉGI IDŐ
"A minőségi idő lényege nem maga a tevékenység, hanem az együttlét." Mivel napjainkban egyre több külső hatás (tv, internet stb.) éri gyerekünket, ezért sokat jelent a rájuk fordított figyelem és az együtt töltött idő. Az együtt töltött idő lehetőség arra, hogy jobban megismerjük gyerekünket és gondolatokat, érzelmeket osszunk meg vele. Fontos, a mai rohanó világban, hogy beütemezzük napi teendőinkbe a gyerekünkkel töltött időt is.

      4. Szeretetnyelv: AJÁNDÉKOZÁS
                  "Az ajándék a szeretet kézzelfogható kifejezése."  Fontos különbséget tenni az ajándék és a fizetség között. Ha az "ajándék"-ért cserébe bármilyen cselekvést, viselkedést várunk el, már nem ajándékból beszélünk, hanem fizetségről, megvesztegetésről. "Az igazi ajándékot nem a mérete és az értéke teszi, hanem a szeretet, amit kifejez." Arra viszont oda kell figyeljünk, hogy az ajándékozás ne váltsa fel a szeretetnyelvek gyakorlását. Ne halmozzuk el gyerekünket ajándékokkal a saját jelenlétünk ajándéka helyett! A játékok kiválasztásánál figyelnünk kell arra, hogy a játék hasznos és értelmes időtöltést nyújtson. Inkább hasznos, mint sok játékot vásároljunk!

     5. Szeretetnyelv: SZÍVESSÉGEK
                  "Sokak számára a szolgálatkészség cselekedetei jelentik a szeretetet." a felelősségvállalás megtanulásánál a szülők szolgálatkészsége mintaértékű, azonban vigyáznunk kell, hogy ne manipuláljunk a szívességeinkkel és ne tegyünk meg mindent helyettük, mert akkor önállótlanná válnak. Ezt úgy kerülhetjük el, ha a szolgálatkészségünket az életkorához igazítjuk. Szolgálatkészségünk által megtaníthatjuk saját magukat és másokat szolgálni. Bátorítanunk kell, arra, hogy merje kibontakoztatni saját képességeit és adottságait. 
      "A szerető szolgálat sohasem rabszolgaság." A belső vágy motiválja a szolgálatkészséget.

Minden gyereknek szüksége van arra, hogy szeretetünket mind az öt szeretetnyelven közvetítsük, azonban egyénileg változik, hogy mely az elsődleges szeretetnyelv, amely  a  leghatékonyabban juttatja a gyerekünk tudtádra a kifejezett szeretetünket. Ezért fontos, hogy felfedezzük, azt, hogy melyik a gyermekünk elsődleges szeretetnyelve.

      Az elkövetkező napokban olvashatjátok tovább a könyvízelítőt arról, hogy hogyan fedezzük fel gyermekünk elsődleges szeretetnyelvét.

Forrás: GARY CHAPMAN&ROSS CAMPBELL Gyerekekre hangolva - A gyerekek öt szeretetnyelve, Harmat kiadó, Budapest, 2010


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése