Iskolaérettség

Nagyon gyakori, hogy a szülők beleesnek abba a hibába, hogy gyereküket az iskolai érettség hiányában is iskolába küldik és ezzel számos iskolai  kurdarcnak teszik ki a gyereket. 

Sajnos ebben az esetben a homokba dugott fej, élethosszig tartó ellenszenvet válthat ki a gyerekből a tanulással szemben. Egy szülő számára nehéz elfogadni, hogy a gyereke, nem fejlődik a megszokott "normális" ütemben és legtöbb esetben azt gondolják, hogy a gyerek majd kinövi menet közben a lemaradást és ha nem vesznek tudomást a problémáról, akkor az nem létezik. A valóság azonban az, hogy a probléma igenis létezik és jobb időben  szembenézni vele. Ha a gyerek nem képes megfelelni az iskola feltételeinek, jobb még egy évet eltöltenie az óvodába és felkészülten indulni az iskola által teremtett új világba.

Az alábbi részlet ebben a témában nyújt támaszt. Az elméleti információk mellett játéktippeket  és útmutatást ad egy-egy terület fejlesztésére. 

Hasznos időtöltést!!!

Iskolába indulás előtt…

Az óvodás gyermeknek az iskolába indulásig rengeteg követelményt kell teljesítenie. Ha a követelményeknek

megfelel, akkor „iskolaérettnek” mondható. Ha iskolaérett egy gyermek, akkor megfelelőképpen tud majd figyelni az órákon, végig tudja majd ülni a 45 percet, zökkenőmentesen tud majd megtanulni írni, olvasni, számolni, és nem utolsósorban: megfelelőképpen, „iskolásan” tud majd viselkedni. Ha azonban nem várjuk ki

az iskolaérettség kialakulását, előbb-utóbb a felszínre fognak bukkanni a problémák. A gyermek az iskolában csak a kudarcok sorozatát fogja megélni, ami idővel komoly beilleszkedési, magatartási problémákat is eredményezhet. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a gyermek csupán egy-két területen   mutat némi elmaradást. Ilyenkor elindulhat ugyan iskolába, de a gyengébb területeknek nagyobb figyelmet kell szentelni, a későbbi tanulási zavarok kialakulásának megakadályozása, megelőzése érdekében. Bár a szülőnek joga és felelőssége eldönteni, hogy iskolába íratja, vagy még egy évig az óvodában tartatja gyermekét, azonban mégsem csak a szülő feladata, hogy eldöntse, iskolaérett-e a gyermeke. Az esetek zömében ezért érdemes kikérni szakember vizsgálatát, tanácsát. Többgyermekes családokban van ugyan a szülőknek összehasonlítási alapja, tapasztalata a nagyobb gyermek iskolakezdésével, az iskolák követelményeivel, illetve a gyermek tanulmányi teljesítményével kapcsolatban. Szakvizsgálattal azonban megbizonyosodhatunk arról, hogy esetleges aggályaink valósak-e, nem ijedtünk-e meg jobban a kelleténél, illetve nem gondoltuk-e kisebbnek valamely problémát.

A Nevelési Tanácsadókban általában komplex pszichológiai-pedagógiai, iskolaérettségi vizsgálatban részesülhetnek a gyermekek, ami alapján megtudhatjuk, van-e még valamilyen fejlesztésre szüksége gyermekünknek az iskola megkezdése előtt.

A sikeres iskolai előmenetelhez nélkülözhetetlen a gyermek szóbeli (verbális) kommunikációjának megfelelő

szintű fejlettsége. Iskolába induláskor a gyermek beszédének jellemzőit – megfelelő fejlettség esetében – a következőképpen írhatjuk le:

• pontos a beszédészlelése – a gyermek pontosan „kihallja”, hogy egy szó milyen hangokból áll; pontosan észleli a zöngés-zöngétlen hangokat (meg tudja mondani, hogy „morgós”-e a hang vagy „nem morgós”), pontosan észleli a hangok hosszúságát (meg tudja mondani, rövid-e a hang, vagy hosszú). Ez a készség az írás elsajátításához nélkülözhetetlen.

Egy kis játék…

„Papagájosdi” – szavak, hangsorok utánmondatása.

Instrukció: „Játszunk papagájosdit! Én mondok valamit, te leszel a kis papagáj: pontosan ismételd meg, amit

mondtam!” Először egyszerű, rövid, a gyermek által ismert szavakat mondunk, majd egyre bonyolultabbakat, akár „halandzsa” nyelven is mondhatunk hangsorokat. A lényeg az, hogy a gyermek pontosan ismételje meg. Akár cserélhetünk is szerepet: a szülő a papagáj, és pontosan (vagy szándékosan hibásan) megismétli a gyermek által mondott szót, hangsort. Az is fejlesztő hatású, ha a gyermeknek kell ellenőriznie, hogy a szülő ügyes papagáj volt-e!

• megfelelő a szókincse – az életkorában elvárt szavakat megérti, illetve megfelelően használja. Az egész iskolai előmenetel alapfeltétele.

És mit tehetek én?

Beszélgetés, mesélés közben gyakran megbizonyosodok arról, hogy gyermekem pontosan megért-e bizonyos szavakat. Sokszor rákérdezek, „Mi a gyökér? Mire való a járda? Stb.” Ha úgy érzem, hogy gyermekem nem ért, vagy hibásan értelmez egy szót, akkor egyszerű szavakkal és mondatokkal elmagyarázom neki, hogy mit jelent. Ha van rá lehetőség, meg is mutatom neki, hogy mi az, hiszen könnyebben rögzül a gyermekben az, amit megtapasztal, esetleg meg is foghat, ki is próbálhat, mint az, amire

pusztán szóbeli magyarázatot kapott.

Egy kis játék…

„Barkochba” – egyszerűbben. „Találd ki, mire gondoltam!

Gondoltam egy járműre, aminek négy kereke van, kék színű, és nagyon sok ember utazik rajta!” – „Autóbusz!” „Most te gondolj valamire, meséld el nekem, és én megpróbálom kitalálni!” Később bonyolíthatjuk úgy, hogy az, aki gondolt, csak igen-nel vagy nem-mel válaszolhat, a kitaláló pedig kérdéseket tesz fel, egyre szűkítve a kört. Ilyeneket lehet kérdezni: „Élőlény? Tárgy? Szerszám? Akkora, mint az asztal? Nagyobb, mint egy pohár? Stb.

• pontos a beszédmegértése – megérti a hallott mondatokat, szókapcsolatokat, szócsoportokat, utasításokat. A beszédmegértés az egész iskolai előmenetel alapfeltétele, hiszen a gyermek csak e készség biztos birtoklása esetén tud jól teljesíteni.

Egy kis játék…

„Okosat mondtam, vagy butát?” – igaz és hamis állítások mondása. Pl. „Ha fázom, le kell vetnem a pulcsimat. Igaz?” … „Nyáron esik a hó. Igaz?”… Stb. Biztathatjuk a gyermeket, hogy ő is mondjon okos, illetve hamis dolgokat, a szülő pedig találja ki, igaz-e vagy sem.

Hasonló játék a „Butuska Balambér az orvosnál”, ami már akár 3-4 éves korban játszható, amikor a gyermeknek a testrészek megnevezését tanítjuk. Azt mondjuk pl. „fáj afejem!” miközben a hasunkra mutatunk! A gyerekek jól szórakoznak az ilyen és hasonló vicces játékok alkalmával, miközben észre sem veszik, hogy fejlesztjük őket…

•  pontos a beszédhangok kiejtése – a pontos olvasás feltétele; illetve a szocializáció, az önértékelés fontos eleme.

És mit tehetek én?

A hangutánzás nagymértékben fejleszti a szájmozgásokat. Utánozhatjuk pl. állatok, járművek, vagy a

környezetünkben lévő tárgyak (pl. óra, kalapács,vízcsöpögés) és jelenségek (pl. az eső, a szélfújás, a  dörgés,stb.) hangját. Az ajak-és nyelvtorna is ügyesíti az artikulációs mozgásokat. Fújjunk föl lufit, nyaljuk körbe a szánkat, együnk ropit kéz nélkül, vagy együnk pudingot vastag szívószálon keresztül, és még sok más vicces és szórakoztató, de fejlesztő tevékenységet találhatunk ki!

• helyes mondatszerkezetekkel beszél – a magyar nyelv ragjait, toldalékait, mondatalkotását, stb. helyesen alkalmazza. Az előzőhöz hasonlóan, ez a készség is az egész iskolai előmenetel alapfeltétele; az énkép, az önértékelés, a szocializáció fontos eleme.

Egy kis játék…

„Elkezdem a mondatot, fejezd be!” – játszhatjuk képeskönyvek segítségével, segítő kérdésekkel: „Ki ez? Mit csinál? Hol ugrál?” végül: „Mit meséltünk a képről?” Ha a gyermek ezek után sem mond teljes mondatot, vagy nyelvtanilag hibás mondatot mond, akkor mintát adunk neki: „A mókus ugrál az ágon.” Játszhatjuk képekkel, kedvenc játékokkal vagy akár anélkül is. Hasonló szerkezetű mondatokkal gyakoroljunk (vicces mondatokat is ki lehet találni!), pl.: „A mókus ugrál a …(hol?)” „… az

ágon.” „A mókus ugrál a felhőn”. „A mókus ugrál a

szekrényen”… Stb.

• összefüggően tud beszélni valamilyen témakörről, legyen az akár spontán témaválasztás, vagy konkrétan meghatározott témakör – tud „mesélni” valamiről; kívánságait, érzéseit, érzelmeit megfelelőképpen ki tudja fejezni, tud segítséget kérni, tud érvelni, indokolni,kiállni valami mellett vagy ellen. Mindez azért fontos, hogy később, az iskolában a tananyag számonkérésekor elfogadhatóan tudja majd visszaadni a tanultakat; képes legyen a mindennapos életszituációkban megnyilvánulni, és hogy megállja helyét a különféle verbális kommunikációs helyzetekben.

És mit tehetek én?

Sokat beszélgetek gyermekemmel, hogy helyes mintátadjak neki. Ha ő önállóan csak keveset mesél nekem

 összefüggően valamiről, akkor segítő kérdéseket teszek fel neki. Kerülöm az olyan kérdéseket, amire igen vagy nem a válasz! „Mesélj nekem arról, hogy mit csináltál az oviban!” – segítő kérdéseket most is feltehetünk, például: „Kiveljátszottál az udvaron? … Mivel játszottál? … Nehéz volt felmászni a mászókára?… Gyorsan futottál? … Stb.” Mintát mindig adhatunk a mondatalkotáshoz, mondatbővítéshez, például: „Emlékszel, mit csináltunk tegnap? Tegnap délután kimentünk a játszótérre. … Amíg én a padon ültem, addig te gyorsan fölmásztál a mászókára – így történt? … És utána építettél egy magas homoktornyot. Nagyon izgultál, nehogy a gyerekek lerombolják. Stb.” 

Az iskolákban az első hónapokban nagy hangsúlyt kellene fektetni ezeknek a területeknek a fejlesztésére, hogy megalapozzák az olvasás, írás és számolás elsajátításához szükséges képességeket. Ha csupán egy-két területen van apróbb elmaradás, és az iskola kellő időt és gyakorlóanyagot biztosít az év eleji megalapozásra, akkor feltehetően nem lesz gond, hiszen a gyermek az első néhány hónapban egy kis szülői segítséggel, otthoni gyakorlással be tudja hozni az elmaradást. Ha azonban meg szeretnénk győződni arról, hogy gyermekünk megfelelő fejlettségi szinten van az említett területeken, mindenképpen kérjük logopédus vizsgálatát, illetve tanácsát a későbbi kommunikációs nehézségek megelőzése, illetve a már meglévők helyreállítása érdekében.

Egy iskolaérett nagycsoportos korú gyermekről a megfelelő beszédkészségen kívül a következők mondhatók el:

• Szívesen és aktívan vesz részt az óvodai foglalkozásokon, figyelmét a foglalkozásra összpontosítja; ritkán terelik el környező ingerek. (Az óvodai foglalkozások a gyerekek figyelmétől függően fokozatosan hosszabbodnak az óvodai nevelési év során, hogy a gyermekek idővel hozzászokjanak a 45 perces órákhoz. Ha a gyermeknek az óvodában nehézséget jelent a foglalkozáson való aktív részvétel, minden bizonnyal az iskolában is nehezére fog esni az órán való megfelelő figyelő magatartás.)

És mit tehetek én?

Ma már nagyon sokféle fejlesztő füzet, feladatlap-sorozat kapható óvodás gyermekek részére. Gyermekem óvónőitől kérhetek tanácsot, javaslatot, hogy milyen füzetet vegyünk meg. Délutánonként, ha a gyermek nem fáradt, akkor elővesszük ezeket a játékos feladatokat, és iskolásdit játszunk, „tanulunk”. Egy-egy alkalommal csak addig oldunk meg ilyen feladatokat, amíg a gyermeknek örömteli ez az időtöltés, hiszen nem akarom elvenni tőle a kedvét. Az így töltött idő egyre hosszabb lesz – eleinte csak egy-két feladatot oldunk meg, majd egyre hosszabb ideig lesz kedve és türelme hozzá.

• A gyermek biológiailag is érett az iskolára: ezt nemcsak a fogváltás beindulása és a testi növekedés jelzi, hanem az is, hogy nem fáradékony, illetve már nem igényli a délutáni alvást (Nagycsoportos korra jelentősen lecsökken a gyermekek délutáni alvásigénye. Sok óvodában ezért hívják inkább csendes pihenőnek a délutáni alvást, hiszen nem kényszeríthető a gyermek arra, hogy el is aludjon, de a gerincének pihentetése szempontjából mindenféleképpen ajánlatos fél-egy órát feküdnie. Az iskolában azonban sem a délutáni alvásra, sem a csendes pihenőre nem lesz lehetősége a gyermeknek. Ha ez a biológiai érettség nem következik be iskolába indulásig, akkor néhány hónapon belül várható a gyermek teljes kimerültsége, ami betegségként, vagy rossz tanulmányi eredményként is megjelenhet.)

És mit tehetek én?

Gyermekem biológiai érését nem tudom befolyásolni, csak elfogadni. Ha gyermekem nagyon is igényli a délutáni alvást, és annak elmaradása esetében nyűgös, akkor tudomásul veszem, hogy biológiailag még nem érett az iskolakezdésre, ezért még inkább várunk a beiskolázással. Az óvónőkkel rendszeresen konzultálok azzal kapcsolatban, hogy véleményük szerint a gyermekem mennyire tudja fizikailag is teljesíteni a nagycsoportos követelményeket.

• a gyermek csoportban is jól foglalkoztatható: kivárja a sorát, ha az óvónő kérdez valamit; nem igényli, hogy az óvónő folyton vele foglalkozzon, rá figyeljen; kialakult a feladattudata – a kapott feladatot önállóan, állandó felnőtti jelenlét nélkül is meg tudja oldani. (A legtöbb iskolában magasabb az osztálylétszám, mint amihez a gyermek az óvodai csoportban hozzászokott. A gyermeknek ezért mindenféleképpen előnyére válik, ha tudomásul veszi, hogy rajta kívül még sok más gyermek is létezik, akikkel a felnőttnek, a pedagógusnak foglalkoznia kell. Az iskolaérettségnek egyik feltétele a szociális érettség, amely megléte esetén a gyermek megfelelően tud viselkedni egy csoportos szituációban: türelmesen kivárja a sorát, egyedül is elmélyülten, önállóan el tudja végezni feladatait, s ha segítségre szorul, türelmesen kivárja, amíg a felnőtt rá tud figyelni. Ennek hiányában az iskolában igen korán viselkedési problémák jelentkezhetnek. Hiszen ha a gyermek megszokta és elvárja, hogy mindig vele foglalkozzanak a felnőttek, akkor az iskolában mindent el fog követni annak érdekében, hogy a tanítónő rá figyeljen. Ilyen esetekben gyakran előfordul bohóckodás, vagy „rosszalkodás” a felnőtt figyelmének megnyerése érdekében.)

És mit tehetek én?

Gyermekemet gyakran viszem olyan helyre, ahol sok gyermek van, pl. játszótérre, játszóházba, ismerősökhöz, barátokhoz. Ilyen szituációk segítik elő gyermekem szocializációját: ezekben a helyzetekben sajátítja el, hogy hogyan kell viselkednie akkor, ha mások is jelen vannak rajtunk kívül, és nem csupán rá összpontosítom teljes figyelmemet. 

• Megfelelő fejlettségűek a részképességei, intellektuálisan is éretté vált az iskolára: az életkorában megfelelő a látási, hallási, tapintási és mozgásos észlelése, jó a megtartó emlékezete, jól tájékozódik térben és időben, jól érti és használja a viszonyfogalmakat, megfelelőképpen észleli és tartja a dolgok adott sorrendjét. Fontos, hogy a gyermek elérje az absztrakt gondolkodásnak azon szintjét, amely majdan képessé teszi őt arra, hogy pl. a ty-betű számára ne „tyúk”-betű legyen, hanem a ty hang jele, amit nemcsak kódolni, hanem dekódolni, felismerni is tud. (Mindezek a részképességek nélkülözhetetlen előfeltételei a sikeres olvasás, írás és számolástanulásnak. Valamelyik gyengébb fejlettsége bizonyos fokú tanulási nehézséget eredményezhet, ezért érdemes kiemelt figyelmet szentelni nekik már az iskola megkezdése előtt is.)

Egy kis játék

„Memóriajáték” – az emlékezet fejlesztéséhez. A kereskedelmi forgalomban rengeteg memóriakártya kapható, mi is gyárthatunk otthon ilyeneket: még nagyobb lesz a játék öröme, ha együtt döntjük el, mi kerüljön a kártyákra, és ha együtt rajzoljuk meg azokat! A játék lényege: minden kártyának van egy párja. Megkeverjük a képeket, és lefordítva lerakjuk őket. Minden játékos két képet fordíthat meg: ha egyformát húzott, az övé marad, ha viszont nem pár, akkor visszafordítja. Az nyer a végén, aki a legtöbbet gyűjtötte össze. Úgy nehezíthetünk, hogy nem egyforma, csak hasonló képeket rajzolunk (pl. az egyik fán virágok vannak, a másikon pedig almák) – ilyenkor, ha párt húzunk, azt is el kell mondani, hogy miért nem teljesen egyforma a két kép (kiváló látási észlelés fejlesztő játék!). Más szabályokat is kitalálhatunk: pl. a pár egyik képén villa van, a másikon kés (ha megtaláljuk, elmondjuk: mindkettő evőeszköz), és így tovább… „Látod-e, amit én is látok?” – a látási figyelem és észlelés fejlesztéséhez. Utcán sétálás vagy autózás közben játszhatjuk. Azt kérdezzük : „Látod-e azt a bácsit, akinek fekete kalapja van?”. A gyermek jól szétnéz, és ha meglátja, megmutatja, hol van. Ilyen játékkal izgalmas a hosszantartó kocsikázás, buszozás is! A gyermek is kérdezhet – ez esetben a kifejezőkészsége is fejlődik! „Mit hallasz?” – hangok felismerése, a hallási figyelem és észlelés fejlesztésére. Hangot adó tárgyakból gyűjtünk össze néhányat: óra, dobozban golyó, csörgő, papír (ha eltépjük, vagy összegyűrjük), pohár (ha megkocogtatjuk), stb. Előbb mindegyiknek kipróbáljuk a hangját. Ezután a gyermek becsukja a szemét (akár be is köthetjük egy kendővel, hogy izgalmasabb legyen. Megszólaltatjuk valamelyik tárgyat, ő pedig kitalálja, hogy mit hallott. Nehezebb a játék, ha több hanggal játsszuk, vagy egymás után két-három hangot szólaltatunk meg – ekkor a gyermeknek azt is meg kell mondania, hogy melyik volt az első, második, harmadik hang. És ez már a sorrendiségészlelését is fejleszti!

A beiskolázást megelőzően mindenféleképpen érdemes meggyőződni arról, hogy az imént ismertetett területek milyen fejlettségi szinten állnak a gyermeknél. Ha az iskolaérettségi vizsgálat nagyon sok területen mutat elmaradást, akkor célszerű a Nevelési Tanácsadó javaslata alapján „évhalasztás” mellett dönteni. Az évhalasztás azonban csak akkor lesz eredményes, ha a gyermek rendszeres felzárkóztató fejlesztésen vehet részt az ezt követő tanévben. Ugyanis nem várható, hogy „magától beérik”, hanem komoly fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy a következő tanévben iskolaéretten kezdhesse meg az első osztályt.

És mit tehetek én?

Ha gyermekem felzárkóztató foglalkozásra jár, igyekszem őt rendszeresen elvinni a fejlesztésre. Ha betegség miatt hiányoznánk, igyekszem gyermekemmel pótolni a kihagyott feladatokat. Gyakran érdeklődöm a fejlesztő szakembertől, hogy hogyan teljesít, hogyan fejlődik a gyermekem, mire kell otthon is több időt szánni. Nyugodt körülményeket (tévé- és rádiózajtól mentes csendet) és megfelelő tárgyi feltételeket (megfelelő magasságú asztal és szék, hegyes ceruzák, füzet, stb.) teremtek, elegendő időt biztosítok, és segítséget, figyelmet nyújtok gyermekemnek ahhoz, hogy a kapott „házi feladatokat” meg tudja oldani. A rendszeres feladatvégzéssel gyermekemnél könnyebben kialakul a feladattudat, és az iskolában nem fog gondot jelenteni a házi feladat rendszeres, lelkiismeretes elvégzése.

Forrás: http://www.scribd.com/doc/74808500/Tanulasi-Es-Kommunikacios-Zavarok